Sokan próbáltak lebeszélni erről az útról azzal, hogy nincs is ott semmi, teljesen sík vidék, tehát motoros számára élvezhetetlen, északon hideg van, a tengerben nem lehet fürödni, stb.
Én mégis szerettem volna ellátogatni a lengyel tengerpartra, azon belül is a Hel-félszigetre. Már nem emlékszem, honnan jött az ötlet, de nagyon érdekesnek tűnt ez a 40 km hosszú, de csak 200 m széles homoksáv, ami valaha katonai erődítmény volt, most pedig természetvédelmi terület, kikötő és nyaralóhely egyben.
Erre a nyárra csak ez a hosszabb túra tűnt reálisnak, augusztusban a feleségemmel nekiindultunk.
A kb. 1100 km-es oda utat kényelmes tempóban kétnaposra terveztem. Szállást nem foglaltam előre, de utánanéztem a lehetőségeknek. Mint mindig, a biztonság kedvéért most is vittem sátrat, derékaljat, hálózsákot.
Szomorkás időben, reggel 9 óra körül indultunk Debrecenből a Rakamaz, Tokaj, Kassa, Eperjes útvonalon. A Felvidéken nem terveztem megállást, de az ottani „közeg” sajnos nem így gondolta. Eperjes és Piwniczna-Zdroj között egy Hranicné nevű faluban utánam jött szirénázva egy rendőrautó, és legombolt 50 Euró helyett 300 Zloty-t a 69 km/h-s sebességért (az, hogy záróvonalon előztem kb. 90-nel, szerencsére nem zavarta őket).
Lengyelországban a fontosabb utakon elég nagy a forgalom, és rengeteg telepített sebességmérő van, ezért kétszámjegyű utakat választottam, ott egyébként is többet lát az ember. Krakkót elkerülve Lódz irányába mentünk, és késő délután, kb. 600 km megtétele után megérkeztünk a Lództól 35 km-re lévő Zalew Sulejowski mesterséges tóhoz. Itt szálltunk meg egy Smardzewice nevű falucska kempingjében a tóparton. Kellemes meglepetés volt, hogy a kempingben a régi faházakat felújították, volt benne „nappali”, hálószoba, fürdőszoba, minden, ami kell. A 2700 hektáros tavon lehet vitorlázni, evezni, horgászni, erdős természetvédelmi területek veszik körül gyalog- és kerékpárutakkal. Az egyéb nevezetességek (vízimalom, malomkőgyűjtemény, bölénytenyésztési központ stb.) megtekintésére ez alkalommal nem jutott idő.
Másnap reggel még mindig borongós időben indultunk tovább Lódzon keresztül Gdansk irányába, továbbra is kétszámjegyű utakon. Problémát jelentett, hogy képtelen voltam egyszerre megjegyezni egy-két kimondhatatlan helyiségnévnél többet, így (GPS hiányában) majdnem minden kereszteződésnél böngészni kellett a térképet, ami nem olyan egyszerű, mert már a látásom sem a régi, és szemüvegben nem látok közelre. Próbáltam néha főúton is menni, de olyan nagy volt a forgalom, hogy inkább visszatértem a mellékutakra. Közben a nap kisütött, és rögtön kánikulai meleg lett.
A vidék jó benyomást tett ránk, a földek szépen meg vannak művelve, a falvak rendezettek. Feltűnő a rengeteg, szalagokkal feldíszített út menti kereszt. Nem síkságon, inkább dombságokon haladtunk észak felé, és ahogy a Gdanski-öbölhöz közeledtünk, még kanyargós, szerpentines szakaszokkal is találkoztunk, és már 30-40 km-ről éreztük a tenger jellegzetes illatát.
Kora délután érkeztünk Gdanskba. Gdansk és Gdynia két egybeépült nagyváros, gyönyörű templomokkal, épületekkel. Itt is érdemes lett volna eltölteni néhány napot, nagyon sok a látnivaló (pl. a tengeri akvárium és a kikötő), de igyekeztünk tovább, mert még szállást is kellett találni.
Iszonyú hőségben még további 40 km (ezen a napon összesen kb. 500 km) motorozás után megérkeztünk a Hel-félszigetre.
A térképemen a Hel-félszigeten összesen 3 kemping volt feltüntetve. Az elsőbe be sem engedtek, mondván, hogy „full”. Ugyanez történt a másodiknál is, végül a harmadikban azt mondták, talán egy sátorhely még van. Ennek nagyon megörültünk, és sátrat vertünk a tengertől kb. 20 m-re, majd belevetettük magunkat a 25 oC-os habokba. Később megtudtuk, hogy ezeken kívül van még legalább 3 kemping és több szabad panzió is a sziget négy falujában, de a hátralévő napokban itt maradtunk. Volt itt többféle bolt és egy étterem is.
A Hel-félsziget nagyon érdekes hely, egy 34 km hosszú, de csak 200 m széles turzás. Sok minden elfér ám ezen a 200 m-en. Mindkét oldala homokos strand, közöttük egy 100 m széles erdősáv, vasút, országút és kerékpárút van. A tenger a déli oldalán sekély, tükörsima és meleg, az északi oldalán viszont szeles, hullámos, néha itt is meleg, de általában hideg. A mikroklímája is különleges, az egész félsziget természetvédelmi terület.
Másnap reggel béreltünk két biciklit, és elindultunk felderíteni a félszigetet. A kerékpárút néha a tengerparton, de főleg az erdőben vezetett egészen a félsziget csücskéig. Sok érdekes növényt és állatfajt láttunk, de megnevezni csak a 1,5-2 m-esre nőtt erdei pajzsikát és a kárókatonát tudom. Több helyen láttunk jól karbantartott, II. világháborús katonai bunkereket, némelyik belépő ellenében látogatható.
Először egy Kuznica nevű halászfaluba értünk (itt több MASZOP feliratú táblával találkoztunk, nem tudtuk megfejteni, mit jelenthet), aztán egy repülőtér mellett mentünk el, ahol jöttek-mentek a kis repülők, majd Jastarnia üdülőfalu következett saját jachtkikötővel, aztán ismét egy üdülőfalu, Jurata, végül pedig Hel.
Hel sokkal nagyobb a többi falunál, inkább már város, itt a félsziget is kiszélesedik, nagy kikötője van, rengeteg ember nyüzsög, főleg turista. Itt igazán sok érdekes dolog van: a kikötő, a halpiac sok halsütővel és füstölővel, halászati múzeum, kolostor, fókárium. A kikötő szélén mosták, tisztították a frissen fogott halakat, pár méterrel odébb pedig már meg lehetett venni elkészítve. A kínálatban több mint 40 féle hal szerepelt. Közben a hőség fokozódott, mi pedig (túl) jóllakva visszaindultunk a kempingbe, ez újabb 35 km tekerést jelentett, de megérte.
A következő napot strandolással töltöttük a félsziget északi oldalán. Sokat fürödtünk a 24-25 oC-os vízben, méteres hullámok között.
A Hel-félszigeten töltött harmadik napon ismét Helbe mentünk, ezúttal motorral. Bejártuk a kikötőt és az eddig nem látott helyeket, újabb halakat kóstoltunk meg. Visszatérve a kempingbe harmadszorra is megcsodáltuk a naplementét a tenger fölött, de már a hazaút járt a fejemben.
Érdekes, hogy a nap sokkal később megy le, és az éjszakák sokkal világosabbak, mint nálunk, gondolom, ez a terület északi fekvésének köszönhető.
Túránk hatodik napján korán elindultunk haza, az 1100 km-es utat egy nap alatt akartuk megtenni. Ragyogó napsütésben indultunk, de egy kis idő után Gdynia mellett nagy ködbe keveredtünk, aztán mintha elvágták volna, a köd eltűnt. Egy magaslatról visszanézve látszott, hogy a völgy, vagy inkább lapály, amin átjöttünk, a tengerig ködben úszott. Gdansktól kb. 80 km-t autópályán tettünk meg, aztán letértünk az izgalmasabb kétszámjegyű utakra. Nem ugyanazon az úton mentünk visszafelé, amin jöttünk, de nagyjából az volt az irány. Aznap augusztus 9-e, vasárnap volt, szinte minden faluban körmenetet láttunk. Nagyon jól tudtunk haladni, csak tankolni és étkezni álltunk meg. Este 7 körül Piwniczna-Zdroj-ba, a lengyel-tót határra értünk. A Felvidéken megállás nélkül átvágtunk, és 9-körül már Miskolcon voltunk. Itt még szusszantunk egyet, aztán a sötétben hazacsorogtunk Debrecenbe.
Jót motoroztunk, egyáltalán nem volt unalmas egész Lengyelországon keresztülvágni, a Hel-félsziget pedig páratlanul szép és érdekes hely, mindenkinek ajánlom, hogy egyszer látogasson el oda!
Én mégis szerettem volna ellátogatni a lengyel tengerpartra, azon belül is a Hel-félszigetre. Már nem emlékszem, honnan jött az ötlet, de nagyon érdekesnek tűnt ez a 40 km hosszú, de csak 200 m széles homoksáv, ami valaha katonai erődítmény volt, most pedig természetvédelmi terület, kikötő és nyaralóhely egyben.
Erre a nyárra csak ez a hosszabb túra tűnt reálisnak, augusztusban a feleségemmel nekiindultunk.
A kb. 1100 km-es oda utat kényelmes tempóban kétnaposra terveztem. Szállást nem foglaltam előre, de utánanéztem a lehetőségeknek. Mint mindig, a biztonság kedvéért most is vittem sátrat, derékaljat, hálózsákot.
Szomorkás időben, reggel 9 óra körül indultunk Debrecenből a Rakamaz, Tokaj, Kassa, Eperjes útvonalon. A Felvidéken nem terveztem megállást, de az ottani „közeg” sajnos nem így gondolta. Eperjes és Piwniczna-Zdroj között egy Hranicné nevű faluban utánam jött szirénázva egy rendőrautó, és legombolt 50 Euró helyett 300 Zloty-t a 69 km/h-s sebességért (az, hogy záróvonalon előztem kb. 90-nel, szerencsére nem zavarta őket).
Lengyelországban a fontosabb utakon elég nagy a forgalom, és rengeteg telepített sebességmérő van, ezért kétszámjegyű utakat választottam, ott egyébként is többet lát az ember. Krakkót elkerülve Lódz irányába mentünk, és késő délután, kb. 600 km megtétele után megérkeztünk a Lództól 35 km-re lévő Zalew Sulejowski mesterséges tóhoz. Itt szálltunk meg egy Smardzewice nevű falucska kempingjében a tóparton. Kellemes meglepetés volt, hogy a kempingben a régi faházakat felújították, volt benne „nappali”, hálószoba, fürdőszoba, minden, ami kell. A 2700 hektáros tavon lehet vitorlázni, evezni, horgászni, erdős természetvédelmi területek veszik körül gyalog- és kerékpárutakkal. Az egyéb nevezetességek (vízimalom, malomkőgyűjtemény, bölénytenyésztési központ stb.) megtekintésére ez alkalommal nem jutott idő.
Másnap reggel még mindig borongós időben indultunk tovább Lódzon keresztül Gdansk irányába, továbbra is kétszámjegyű utakon. Problémát jelentett, hogy képtelen voltam egyszerre megjegyezni egy-két kimondhatatlan helyiségnévnél többet, így (GPS hiányában) majdnem minden kereszteződésnél böngészni kellett a térképet, ami nem olyan egyszerű, mert már a látásom sem a régi, és szemüvegben nem látok közelre. Próbáltam néha főúton is menni, de olyan nagy volt a forgalom, hogy inkább visszatértem a mellékutakra. Közben a nap kisütött, és rögtön kánikulai meleg lett.
A vidék jó benyomást tett ránk, a földek szépen meg vannak művelve, a falvak rendezettek. Feltűnő a rengeteg, szalagokkal feldíszített út menti kereszt. Nem síkságon, inkább dombságokon haladtunk észak felé, és ahogy a Gdanski-öbölhöz közeledtünk, még kanyargós, szerpentines szakaszokkal is találkoztunk, és már 30-40 km-ről éreztük a tenger jellegzetes illatát.
Kora délután érkeztünk Gdanskba. Gdansk és Gdynia két egybeépült nagyváros, gyönyörű templomokkal, épületekkel. Itt is érdemes lett volna eltölteni néhány napot, nagyon sok a látnivaló (pl. a tengeri akvárium és a kikötő), de igyekeztünk tovább, mert még szállást is kellett találni.
Iszonyú hőségben még további 40 km (ezen a napon összesen kb. 500 km) motorozás után megérkeztünk a Hel-félszigetre.
A térképemen a Hel-félszigeten összesen 3 kemping volt feltüntetve. Az elsőbe be sem engedtek, mondván, hogy „full”. Ugyanez történt a másodiknál is, végül a harmadikban azt mondták, talán egy sátorhely még van. Ennek nagyon megörültünk, és sátrat vertünk a tengertől kb. 20 m-re, majd belevetettük magunkat a 25 oC-os habokba. Később megtudtuk, hogy ezeken kívül van még legalább 3 kemping és több szabad panzió is a sziget négy falujában, de a hátralévő napokban itt maradtunk. Volt itt többféle bolt és egy étterem is.
A Hel-félsziget nagyon érdekes hely, egy 34 km hosszú, de csak 200 m széles turzás. Sok minden elfér ám ezen a 200 m-en. Mindkét oldala homokos strand, közöttük egy 100 m széles erdősáv, vasút, országút és kerékpárút van. A tenger a déli oldalán sekély, tükörsima és meleg, az északi oldalán viszont szeles, hullámos, néha itt is meleg, de általában hideg. A mikroklímája is különleges, az egész félsziget természetvédelmi terület.
Másnap reggel béreltünk két biciklit, és elindultunk felderíteni a félszigetet. A kerékpárút néha a tengerparton, de főleg az erdőben vezetett egészen a félsziget csücskéig. Sok érdekes növényt és állatfajt láttunk, de megnevezni csak a 1,5-2 m-esre nőtt erdei pajzsikát és a kárókatonát tudom. Több helyen láttunk jól karbantartott, II. világháborús katonai bunkereket, némelyik belépő ellenében látogatható.
Először egy Kuznica nevű halászfaluba értünk (itt több MASZOP feliratú táblával találkoztunk, nem tudtuk megfejteni, mit jelenthet), aztán egy repülőtér mellett mentünk el, ahol jöttek-mentek a kis repülők, majd Jastarnia üdülőfalu következett saját jachtkikötővel, aztán ismét egy üdülőfalu, Jurata, végül pedig Hel.
Hel sokkal nagyobb a többi falunál, inkább már város, itt a félsziget is kiszélesedik, nagy kikötője van, rengeteg ember nyüzsög, főleg turista. Itt igazán sok érdekes dolog van: a kikötő, a halpiac sok halsütővel és füstölővel, halászati múzeum, kolostor, fókárium. A kikötő szélén mosták, tisztították a frissen fogott halakat, pár méterrel odébb pedig már meg lehetett venni elkészítve. A kínálatban több mint 40 féle hal szerepelt. Közben a hőség fokozódott, mi pedig (túl) jóllakva visszaindultunk a kempingbe, ez újabb 35 km tekerést jelentett, de megérte.
A következő napot strandolással töltöttük a félsziget északi oldalán. Sokat fürödtünk a 24-25 oC-os vízben, méteres hullámok között.
A Hel-félszigeten töltött harmadik napon ismét Helbe mentünk, ezúttal motorral. Bejártuk a kikötőt és az eddig nem látott helyeket, újabb halakat kóstoltunk meg. Visszatérve a kempingbe harmadszorra is megcsodáltuk a naplementét a tenger fölött, de már a hazaút járt a fejemben.
Érdekes, hogy a nap sokkal később megy le, és az éjszakák sokkal világosabbak, mint nálunk, gondolom, ez a terület északi fekvésének köszönhető.
Túránk hatodik napján korán elindultunk haza, az 1100 km-es utat egy nap alatt akartuk megtenni. Ragyogó napsütésben indultunk, de egy kis idő után Gdynia mellett nagy ködbe keveredtünk, aztán mintha elvágták volna, a köd eltűnt. Egy magaslatról visszanézve látszott, hogy a völgy, vagy inkább lapály, amin átjöttünk, a tengerig ködben úszott. Gdansktól kb. 80 km-t autópályán tettünk meg, aztán letértünk az izgalmasabb kétszámjegyű utakra. Nem ugyanazon az úton mentünk visszafelé, amin jöttünk, de nagyjából az volt az irány. Aznap augusztus 9-e, vasárnap volt, szinte minden faluban körmenetet láttunk. Nagyon jól tudtunk haladni, csak tankolni és étkezni álltunk meg. Este 7 körül Piwniczna-Zdroj-ba, a lengyel-tót határra értünk. A Felvidéken megállás nélkül átvágtunk, és 9-körül már Miskolcon voltunk. Itt még szusszantunk egyet, aztán a sötétben hazacsorogtunk Debrecenbe.
Jót motoroztunk, egyáltalán nem volt unalmas egész Lengyelországon keresztülvágni, a Hel-félsziget pedig páratlanul szép és érdekes hely, mindenkinek ajánlom, hogy egyszer látogasson el oda!
